|
 |
| ÉletrajzPálmai Sándorné korát meghazudtoló energiával mesélte el élete sorsfordulóit lakásának apró ebédlőjében, ahol az asztalon mindig meleg kávé és sütemény várt találkozóinkon. Otthonát a koloniál bútorok, a néhány megmaradt családi emléktárgy és fénykép, a falon lógó festmények teszik otthonossá. Fáradhatatlan: regényeket olvas, színházba jár, hétvégén barátnőivel kártyázik, unokáinak kívánságra süt-főz bármikor, pulóvert köt, és ha kell, segít a virágültetésben is. Lánya és unokái mindennapos vendégek nála, szinte soha nincs egyedül. Édesapám, Fischer Farkas 1878 márciusában Ópályiban született, két kilométerre Mátészalkától [Ópályi – 1891-ben 1700 lakossal rendelkező nagyközség Szatmár vm.-ben. Mátészalka – nagyközség Szatmár vm.-ben 1891-ben 4600 lakossal (járási szolgabírói hivatal, járásbíróság, adóhivatal és pénzügyőrség). – A szerk.]. 1909-ben házasodott össze édesanyámmal, ez a második házassága volt. Apám ifjúkorában Nagyváradon is élt, de erről nem sokat beszéltünk. Talán hat elemit végzett, aztán szabómester volt Nyíregyházán.A nagyszüleim nevét a szüleim házassági anyakönyvi kivonatából tudom. Apám apját Fischer Ignácnak, a nagymamát Weisz Juliannának hívták. 1909-ben, amikor apámék összeházasodtak, már nem élt egyikük sem [Ez az állítás bizonytalan: a szülők házassági anyakönyvi kivonatában – lásd 17. kép – csak az anyai nagyszülő szerepel „néhai” jelzővel. – A szerk.]. Ugyanebben az iratban van, hogy az anyai nagyapámat Friedman Izsáknak, a feleségét Glück Reginának hívták. Anyám szülei Kótajban, apám felmenői – azt hiszem – talán Ópályiban éltek. Szinte semmit nem tudok róluk, hogyan éltek, még a foglalkozásukat sem. Az egyetlen fényképet, amin anyai nagyapám van, Amerikából kaptam vissza, mert a vészkorszakban mindenünk elveszett. A fotó alapján ez a nagyapám, az anyám apja biztosan vallásos volt, mert a képen úgy néz ki, mint egy rabbi. De nem tudom, hogy mi volt a foglalkozása. Nem volt ez téma otthon.Apámék öten voltak testvérek: Szroli és Jakab bácsi, Máli néni, Eszti néni és az apám. Mind Auschwitzban végezték, csak Eszti néni nem, ő Amerikában halt meg. Eszter néni férjét Silber Simonnak hívták. Három fiuk volt, Adolf, Sándor és Jenő. Apám húga úgy került Amerikába, hogy az egyik fiú – egyébként mindhárman már jóval a háború előtt kimentek – 1939-ben, az utolsó hajóval kivitette New Yorkba Eszter nénit és Simon bácsit. De akkor már késő volt, nem találták ott a helyüket. Korábban gazdálkodtak Nyírpazonyban [Nyírpazony – nagyközség Szabolcs vm.-ben 1910-ben 1800, 1920-ban (Szabolcs-Ung vm.) 2100 lakossal. – A szerk.], aztán mikor öregebbek lettek, odakerültek hozzánk, Nyíregyházára. Egy házban laktunk, ők a családi háznak abban a részében éltek, ahol később egy németbarát család is lakott. De hiába mentek ki Eszti néniék a fiaikhoz, nem szoktak meg Amerikában, azt az életformát nem nyugdíjaskorban kell Brooklynban megtalálni. Eszter néni unokáival tartottam a kapcsolatot. Voltak is itt nálunk. Sándor lánya, ha jól tudom, kutatóorvosként dolgozik. Jenőnek egy fia van. Helen és Irving Adolf gyermekei. Helen meghalt, de Irving még él. Helen velem egykorú volt, Irving három-négy évvel fiatalabb. Irving Clevelandban él, és persze már neki is vannak unokái, mint nekem. | |
|
