Emailcime megadásával itt tud feliratkozni a negyedévente megjelenő hírlevelünkre, amelyben beszámolunk újdonságainkról.

A Centropa Magyarország Zsidó Családtörténeti Kutatóközpont Közhasznú Társaság a Centropa Közép-Európai Kutatási és Dokumentációs Központ részeként dolgozik, amely az Amerikai Egyesült Államokban és Ausztriában bejegyzett nonprofit szervezet. Célja a közép- és kelet-európai zsidó élet dokumentálása, valamint az, hogy az összegyűjtött dokumentumokat – virtuális úton – világszerte megismertesse zsidókkal és nem zsidókkal egyaránt.

Ozorai Sándorné az unokájával
Készült:
Budapest, 1990, Magyarország (1945-1989)
Katalógusszám:
huist012.jpg
Az interjúalany neve:
Ozorai Sándorné
Az interjúkészítő neve:
Boros Zsolt
A kulcsfigura helye a képen:
A jobb oldali
A kulcsfigura adatai:
Név: Ozorai Zsófia
Született: Budapest (Magyarország, 1945-1989), 1987
A fotón szereplő másik személy adatai:
Név: Ozorai Sándorné
Született: Jánosháza (Magyarország, 1920-1945), 1923
Korábbi nevek:
Sternberger Ida (1947, Házasság)
Klein Györgyné (1948, Újraházasodás)
Foglalkozás:
Háború előtt: Bolti eladó, felszolgáló
Háború után: KÖZÉRT-pénztáros, szállításvezető
Holokauszt alatt:
Csillagos ház (Budapest)
Gettó (Budapest)
Munkaszolgálat (Dinnyés)
Koncentrációs tábor (Bergen-Belsen)
Itt a Zsófi unokámmal vagyok lefényképezve. Ő a fiamnak, Péternek a kislánya hároméves korában. Most érettségizett ebben az évben. A gyerekeim, az unokáim, a dédunokáim mind meg vannak keresztelve, katolikusok. Úgy vagyok vele, hogy én adtam a rezervációt [reverzálist], az engedélyt arra, hogy katolikusok legyenek a gyerekeim, mert én a vallásomért annyira megszenvedtem, hogy azt mondtam, így a helyes.

A munkahelyemen nem volt arról szó, hogy kinek milyen a származása. Egyszer mondta nekem egy kocsikísérő, hogy mamikám, én tudom ám, hogy a mami zsidó. Mondom, te meg cigány vagy. Mindenkit tegeztem, megengedték a korkülönbség miatt. Minden gépkocsivezetőnek mami voltam, ötvenéves korban már lehet. Ők is tegeztek, a jobbak között. Annyira becsültek, hogy az igazgató könyörögött, hogy menjek vissza, mert olyan, mint én, aki ilyen kedves és tud mindent, ilyet ő férfiban nem talál. Tényleg, én soha nem voltam betegállományban. Akkoriban nem tudtam beszélni senkinek arról, hogy mi történt velem Bergen-Belsenben, mert a sírás tört rám. A férjem és az anyja tudott róla, nagyon sajnáltak. Később már jobban tudtam róla beszélni.