|
 |
 |  ÉletrajzMagda néninek 58 évesen kezdett a szeme romlani. Több műtét sem mentette meg attól, hogy ma, 81 éves korában – 14 éve – vakon él fiával, menyével és unokáival a Rózsadomb aljában lévő panziójukban. A beszélgetésünkön végig részt vett és segített a fia és a nővére, akik szóban leírták Magda néninek, hogy melyik képről van szó, és ő így emlékezetből mesélt minden egyes képről. A szellemileg igen friss hölgy ideje nagy részét rádiózással, tévéhallgatással és a Vakok Intézetétől kölcsönzött szépirodalmi kazetták hallgatásával tölti. 1923. február 21-én születtem Kiskőrösön.Apai nagyapám [Deutsch József] 1851-ben született Madocsán [Tolna vm.-ben lévő nagyközség volt. – A szerk.], nagyanyám [Kántor Mari] 1958-ban Dunavecsén. 1880-ban házasodtak össze. Apám szülei Kalocsán [Pest-Pilis-Solt-Kiskun vm.] éltek, apai nagyapám 1916-ban meghalt betegségben, és a kalocsaitemetőben fekszik. Pár évre rá a nagymamát elhozták Kiskőrösre, béreltek neki egy lakást. Ott halt meg betegségben 1929-ben.A nagypapa állatokkal foglalkozott, lovakat, marhákat adott-vett. Nem voltak nagyon szegények, de azt hiszem, nagyon gazdagok sem. Az egyik fia [István] egyetemet is végzett – középosztálybeliek voltak. Apáék hatan voltak testvérek, három lány és három fiú. A fiúk közül István volt a legidősebb, 1887-ben született Kalocsán. Gimnáziumba járt, kitűnő tanuló volt végig, le is érettségizett, és állatorvos lett. Sokra vitte, a fővárosnál volt állatorvos tanácsos. Felesége Bruck Ilma volt, 1901-ben született, és Budapesten halt meg, 1950-ben. Érdekes, hogy Pista bácsi anyám egyik unokatestvérét, nagyanyám Szabadkán élő jómódú testvérének, Jankának az Ilma nevű a lányát vette feleségül. Ortodoxok voltak. Két fiuk született, Gábor 1918-ban, ő 1944-ben orosz fogságban halt meg; Pál 1925-ben született, és ő Günskirchenben halt meg fogolyként, szintén 1944-ben. Pista bácsi Budapesten halt meg 1969-ben.Panna 1889-ben született Kalocsán, férjhez ment Sugár Bélához, aki tetőfedő-bádogos volt. Ortodoxok voltak. Született két gyerekük, 1916-ban Ibolya, 1918-ban József. 1956-ban mindketten kimentek Amerikába, Kaliforniában telepedtek le, azóta semmit nem tudok róluk. Panna az 1960-as években halt meg, Budapesten.Imre 1896-ban született Kalocsán. Textilkereskedő volt. Ortodox volt. Feleségül vette Lichtman Arankát, gyermekük nem volt, Budapesten halt meg 1981-ben. [Az apa többi testvéréről a családfa tartalmaz adatokat. – A szerk.]Édesanyám Gyönkön született 1895-ben [Nagyközség Tolna vm.-ben 1891-ben 3400 német és magyar lakossal. – A szerk.]. Anyai nagyapám [Halbrohr Simon] szintén marhakereskedő volt, henteseknek hajtották föl az élő állatot. Ez azzal járt, hogy állandóan járták a környéket, jóban voltak az uradalmakkal, a földesurakkal, a parasztokkal. Nagyapám 1927-ben halt meg betegségben, és amikor meghalt, akkor elhoztuk a nagyanyámat [Halbrohr Simonné, született Kántor Henrietta], aki vak volt, úgy, mint én, és nálunk, Kiskőrösön halt meg gyomorrákban 1935-ben.  |  |
|