Emailcime megadásával itt tud feliratkozni a negyedévente megjelenő hírlevelünkre, amelyben beszámolunk újdonságainkról.
Ebben a rovatban különféle ismert és kevésbé ismert tradicionális zsidó ételek receptjeit olvashatja. Ha Önnek van bármilyen hagyományos zsidó receptje a családban, amit itt nem lát, vagy az itt leírt ételek közül valamit másként készít, szívesen felrakjuk weboldalunkra. Kérjük, küldje el e-mailben.
Ráchal
Egy megtisztított szép pontyot mindkét oldalán mélyen bevagdalunk, a bevágásokba reszelt vöröshagymát és pici vajdarabokat dugunk, paprikás lisztben vagy paprikában megforgatjuk vagy beszórjuk.
Egy kis tepsit vajjal kikenünk, az aljára tisztított, hosszában vékony szeletekre vágott burgonyát rakunk, a halat ráhelyezzük, pici vajjal meglocsoljuk és a forró sütőben 10-15 percig átsütjük. Ezután tejfellel bőven megöntözzük és addig sütjük, míg a hal megpuhul. Lehet még a burgonya közé karikára vágott friss paradicsomot, zöldpaprikát, esetleg kevés vöröshagymát is adni. Készíthetjük úgy is, hogy a halat nem egészben, hanem földarabolva a leírt módon előkészítve rakjuk a burgonyára. Más módon készíthetjük úgy, hogy keskeny tepsibe vajazott pergamenpapírt teszünk. Ráadjuk az előkészített halat egészben, vajjal, tejfellel lelocsolva megsütjük és külön készített burgonyapürével tálaljuk. (In: A zsidó nő szakácskönyve, írta és összeállította Rosenfeld Mártonné [Budapest: Makkabi Kiadó, 1993])
Hal vajon sütve tejfellel
Megtisztítunk egy húsos süllőt vagy pontyot, az oldalait bevagdalhatjuk, de nem okvetlen szükséges.
Diós hal (hideg)
Hozzávalók: 1 kg ponty, 2 nagy fej vöröshagyma, 1 sárgarépa, 1 fehérrépa, 1 tojás sárgája, 1 gerezd fokhagyma, 1 kanál liszt, 8-10 dkg darált dió, só, egy kevés porcukor
Szombati lazacszelet
Hozzávalók: 4 szelet lazac, 1 citrom leve, 1 nagyobb hagyma, néhány szem mandula, só, cukor, ecet, 1 babérlevél, pár csipet gyömbérpor
Töltött hal (Gefillte fis) – eredeti recept
Hozzávalók: 1 nagyobb csuka, 1 db zsemle, 1 tojás, 3 fej közepes vöröshagyma, 2 szál sárgarépa, 3 kanál morzsa, só, cukor, bors, petrezselyem zöldje.