Móse (Moses) Szófér (a  ’Tóra-másoló’, ennek megfelelõje német családneve: Schreiber) 19 éves korában a vallási újítások elleni tiltakozásul tanítómesterét követve elhagyta szülõvárosát. A morvaországi Dresnitzben öt évig szolgált rabbiként, majd kilenc évig Nagymartonban. Tehetsége, kimagasló tudása, szilárd jelleme, vezetõi képessége, vallási buzgósága elismeréséül 1806-ban megválasztották az akkor legjelentõsebb magyarországi hitközség, a pozsonyi fõrabbijává.

Iskolát alapított, és új alapokra helyezte a Talmud-oktatást. A héber nyelv és a Cionba való visszatérés propagátora. 33 éven keresztül, haláláig vezette a gyülekezetet. Az általa alapított, a babilóniai idõk óta a világ legnagyobb jesívájának (vallási fõiskola, rabbiképzõ) számító tanházának állandóan ötszáz magyarországi és külföldi hallgatója volt. Iskolája nemcsak kiváló tudósokat nevelt, hanem széles tömegek számára tette lehetõvé a vallási ismeretek elsajátítását és intenzív megélését. Személyes példájával és tanításával növelte a rabbi, a rabbiság tekintélyét, befolyását a közösségben. Rendkívüli egyénisége, amely kora hagyományõrzõ köreinek korlátlan autoritású vezetõjévé tette, tanítványai egymást követõ nemzedékei közvetítésével az egész 19. századi hitéletre rányomta bélyegét. Õ a reformerekkel szembeni küzdelemben kikovácsolódó modern eszközöket alkalmazó (neo)ortodoxia tulajdonképpeni megalapítója.

Jelentõs irodalmi munkásságot fejtett ki. Halála után közreadott vallási döntvényei (ma használatos nevét is nagy reszponzumgyûjteménye: Chátám Szófér, ’a Szófér pecsétje’ – után nyerte), prédikációi, talmudi értekezései, Tórakommentárja, etikai testamentuma stb. mindmáig mértékadónak számítanak. Érdekes kortörténeti feljegyzési is fennmaradtak a napóleoni háborúk idejébõl.

Chátám Szófér az újítások elvi és gyakorlati ellenfele volt. Befolyása – mindeneket felülmúló rabbinikus tudása, tekintélye, oktatási-nevelési módszere, döntvényei és nem utolsósorban tanítványai jóvoltából – az egész európai vallásos zsidó világra kiterjedt, álláspontja a vallásos zsidóság körében mindmáig zsinórmértékül szolgál.

Mauzóleuma, a maga nemében, világszenzáció. Síremléke eredetileg a Kis-Kárpátok lábánál, a Duna és a pozsonyi várhegy között elterülõ, 1670 és 1847 között használatos, mindmáig a zsidó hitközség tulajdonában lévõ régi zsidó temetõben állott, amelyet a második világháború után felszámoltak, a területet feltöltötték, s lakóházakkal részben beépítettek. A temetõ egy kis részét, Chátám Szófér, valamint legjelesebb elõdeinek és kortársainak síremlékeit – 23 sírt és 41 különálló sírkövet – a várhegy alatti alagút dunai kijáratánál a föld alá süllyesztették, föléje a legrosszabb szocreál stílusban egy be- és lejáratul szolgáló kis, rosszul szigetelt vasbeton kalickát emeltek, amely ütemesen rezonált a mauzóleum fölött elhúzó villamosok menetrendjét követve.

A méltatlan körülmények ellenére a komplexum az elmúlt ötven évben kiemelkedõ emlékhelyévé vált a vallásos zsidóknak, akik a világ minden részébõl ide zarándokolnak. 2001–2-ben a mauzóleumot nemzetközi összefogással átépítették. Ma egy impozáns, díszráccsal övezett modern épület õrzi a 19. század talán legjelentõsebb zsidó vallási vezetõjének földi maradványait.

(A cikk megjelent: História, XXVI. évfolyam 2-3. szám, 67.)