Emailcime megadásával itt tud feliratkozni a negyedévente megjelenő hírlevelünkre, amelyben beszámolunk újdonságainkról.
Ebben a rovatban különféle ismert és kevésbé ismert tradicionális zsidó ételek receptjeit olvashatja. Ha Önnek van bármilyen hagyományos zsidó receptje a családban, amit itt nem lát, vagy az itt leírt ételek közül valamit másként készít, szívesen felrakjuk weboldalunkra. Kérjük, küldje el e-mailben.
Knisesz
Hozzávalók: 2 csésze liszt, 1 tojás, 3 evőkanál libazsír, 1 csésze víz (hideg), só
Töltelék: 2 csésze főtt, majd áttört burgonya, 1 evőkanál libazsír, 2 apróra vágott hagyma, só, bors és 6-7 szem kicsi, vagy apróra vágott libatöpörtyű
A lisztet, a tojást, a zsírt, a vizet és a sót annyira összedolgozzuk, hogy jól nyújtható tésztát kapjunk. A töltelékhez a zsírban sárgára pároljuk a hagymát, elkeverjük a burgonyával és az apróra vágott töpörtyűvel, sóval, borssal.
A tésztát vékonyra nyújtjuk, derelyeszaggatóval tenyérnyi négyzeteket vágunk. Megtöltjük, háromszögűre hajtjuk, és kizsírozott tepsiben (sütőpapírt is használhatunk) lassú tűzön sütjük.
Füstölt marhahús-pudding
Ahány személyre készítjük, annyi kávéskanál zsírt veszünk, ugyanannyi kiskanál lisztet és evőkanál vizet. Mindezt sűrű, sima péppé főzzük és kihűtjük.
Kirántott borjúláb
A megtisztított borjúlábakat zöldséggel és fűszerrel megfőzzük és a csontját kiszedjük. Ha csak sós vízben főzzük, akkor kisütés előtt kevés só, bors, finomra vágott petrezselyem zöldje és citromlevéből készült pácban állni hagyjuk.
Hagymás tojás (Ájer lájber cibelesz)
Hozzávalók: 4 kemény tojás, 2 nagy fej hagyma, 2 evőkanál libazsír, l csirkének a mája, l kanál só, egy csipet törött bors
Hamis hal (false fis)
Hozzávalók: 1 főtt tyúkmell, 3 fej hagyma, l zsemle, l sárgarépa, l fehérrépa, l-2 kanál zsír, 2 tojás, l csokor petrezselyem, só, bors, cukor
Krumplis latkesz
Hozzávalók: 1/2 kg hámozott, reszelt burgonya, l nagy fej reszelt hagyma, 2 tojás, 3 evőkanál liszt, só, bors, a sütéshez olaj