Emailcime megadásával itt tud feliratkozni a negyedévente megjelenő hírlevelünkre, amelyben beszámolunk újdonságainkról.
Ebben a rovatban különféle ismert és kevésbé ismert tradicionális zsidó ételek receptjeit olvashatja. Ha Önnek van bármilyen hagyományos zsidó receptje a családban, amit itt nem lát, vagy az itt leírt ételek közül valamit másként készít, szívesen felrakjuk weboldalunkra. Kérjük, küldje el e-mailben.
Barhesz
Hozzávalók: másfél kg liszt, 2-3 közepes főtt burgonya, reszelve, 2 dkg élesztő, 1 kanál só, kevés cukor, 3 kanál olaj, langyos víz szükség szerint.
Az élesztőt a kevés cukorral langyos vízben felfuttatjuk, egy mély tálba szórjuk a lisztet, a sót, a tört krumplit, összekeverjük az élesztővel, és annyi langyos vizet adunk hozzá, hogy rugalmas tésztát kapjunk. Géppel jól kidolgozzuk, lassanként közékeverjük az olajat. Két órán át kelesztjük, majd lisztes deszkára öntjük. Három részre osztjuk, majd minden egyes részt újabb három részre. A darabokból kissé elvékonyodó ágakat sodrunk, amelyeket hármas fonással megfonunk. Újabb fél órát kelesztjük, majd tojássárgájával megkenve mákkal vagy szezámmaggal meghintjük. Mérsékelt tűzön pirosra sütjük. Szombatra hosszúkás barheszt, az őszi nagyünnepekre kereket sütünk.
Eperfelfújt
3 deka lisztet negyed liter nyers tejjel a szokott módon simára keverünk.
Meggyeskenyér
10 deka vajat 9 deka cukorral habosra keverünk.
Flódni
Hozzávalók: 50 dkg liszt, 25 dkg margarin, 60 dkg cukor, 3 tojássárgája, kb. 7 dl bor, l kg alma, 20 dkg darált dió, 20 dkg darált mák, l üveg szilvalekvár, l csomag mazsola, l szelet reszelt csokoládé, 2 evőkanál baracklekvár, fahéj, őrölt szegfűszeg, reszelt narancshéj
Honiglekach
Hozzávalók: 2 csésze méz, l csésze erős feketekávé, 3 evőkanál rum, 4 szétválasztott tojás, l csésze cukor, 4 evőkanál olaj, 3 és fél csésze liszt, 3 teáskanál sütőpor, 1 teáskanál szódabikarbóna, őrölt fűszerek, mint fahéj, szegfűszeg, gyömbér, szerecsendió, fél csésze durvára tört dió, fél csésze mazsola.
Kichlach
Hozzávalók: másfél csésze liszt, 1 teáskanál sütőpor, 2 tojás, só
Kindli (mákos, diós, vagy gesztenyés)
Hozzávalók: 60 dkg liszt, 30 dkg margarin, 20 dkg cukor, 1 dkg élesztő, csipet sütőpor, 2 kanál rum
Tégelach
Hozzávalók: 3 evőkanál olaj, l evőkanál cukor, 2 és fél csésze liszt, 4 db tojás, kevés só, 1 teáskanál sütőpor, fél csésze durvára vágott dió; a sziruphoz: 2 és fél csésze méz, 1 csésze cukor, 4 csésze víz, 2 teáskanál őrölt gyömbér
Tejes kalács (Kuchen)
Hozzávalók: fél kg liszt, 2 dkg élesztő, l tojás, 2 kanál tejfel, kb. 2-3 dl tej, 10 dkg cukor, csipet só, 10 dkg vaj