|
 |
| ÉletrajzAz apám szülei göcseji kisbirtokosok voltak, Nagylengyelben volt földjük [Nagylengyel – kisközség volt Zala vm.-ben 1910-ben 600 lakossal. – A szerk.]. Sternberger Ignác volt a nagypapám, Weisz Mária a nagymamám. Apám, Sternberger Jakab 1878-ban született Milejben [Milej – kisközség volt Zala vm.-ben, 1910-ben nem egészen 400 lakossal. – A szerk.].A nagymamám olyan szerencsétlen volt, hogy két férje is meghalt, így három férje volt összesen. A birtok mindig a következő férjhez került, aztán a második világháború után a tanács kisajátította.Az én nagyapám, akihez a nagymamám először ment férjhez, szívszélütésben halt meg [Szívszélhűdésben – szívbénulásban – halhatott meg. – A szerk.]. Kocsin ment valamerre, és akkor még voltak farkasok. Megtámadták, de erős ember volt, védekezett, és mindegyik kezével megfojtott egy-egy farkast. A lovak közben szaladtak a kocsival, hazataláltak, és megálltak a kapu előtt, de addigra nagypapa már halott volt. Még halálában is kezében voltak a farkasok, így kapott szívszélütést. Rá pár évre a nagymamám újra férjhez ment, egy Spitzer nevűhöz. Így apám testvére a Spitzer Irma néni volt. Alegkisebb testvére, Sándor a nagymama harmadik férjétől, Fürst nevűtől volt. Spitzer Irmát egy pap vette magához Rózsásszegen [Rózsásszeg – kisközség volt Zala vm.-ben, 1910-ben nem egészen 400 főnyi lakossal. – A szerk.]. A papnak volt két húga, befogadták maguk közé. Ott maradt, együtt jártak iskolába a szomszéd faluba, később a pap szakácsnője lett. Kapott egy nagy aranykeresztet ajándékba, és azzal együtt vitték el Auschwitzba. Az apámnál három-négy évvel lehetett fiatalabb. Apám az első világháborúban frontharcos volt, Olaszországban is járt, frontharcos kitüntetése is volt. Rózsásszegen lakott, majd mikor megnősült, akkor került Jánosházára. A nagyanyám hétéves koromtól velünk lakott Jánosházán, és 1933-ban, hetvennyolc éves korában halt meg nálunk [Jánosháza – nagyközség volt Vas vm.-ben, 1891-ben 3500, 1910-ben és 1920-ban 4300 főnyi lakossal. A községben 1836-ban alakult meg a zsidó hitközség, de Hevra Kadisa már korábban is működött. 1836 körül templomot is építettek (1897-ben pedig egy új templomot), és rabbit is választottak. A 20. század elején, 1901 és 1904 között volt betöltetlen a rabbi szék, de ettől eltekintve (az 1920-as évek végéig legalábbis) mindig működött rabbi a községben. 1880-ban elemi iskolát létesítettek. A hitközségortodox alapokon állt. Lélekszáma az 1920-as években (az anyakönyvi területéhez tartozó 17 kisközség izraelita felekezetű lakosait is beleértve) 125 családban 650 fő volt (Magyar Zsidó Lexikon). 1944-ben a zsidókat a sárvári gettóba szállították. – A szerk.]. Apám cipészsegéd volt, gyönyörű cipőket csinált. Arra emlékszem, hogy minden húsvétra kaptunk fekete lakkcipőt, félcipőt. De aztán nem cipész, hanem gyümölcsfuvarozó lett. Nem tudom, miért. Volt egy Citroën gépkocsija, azzal szállította az embereket is az állomásról Karakó, Borszörcsök felé, ahol nem volt vasútállomás [Karakó és Borszörcsök Jánosházától keletre 4, illetőleg 25 kilométerre lévő kisközség. – A szerk.]. Mi a vasúttól nem messze laktunk. Akkor nem volt még telefon, hanem a vasutasok, akik körbejárták a vasúti kocsikat, akik a kereket ütögették, azok jöttek mondani apámnak, hogy valamelyik utas a szomszédos faluba megy. | |
|
